Ünnepi megemlékezés karénekesünkről

Ünnepi megemlékezés karénekesünkről

 2015. november elsején vasárnap énekünnepély volt gyülekezetünkben. Ez alkalomból megemlékeztünk az 1913-ban megjelent Karénekesünkről.

 Igen fontos és szükségszerű volt e megemlékezés, mert 40 év is eltelt, hogy legutóbb zenei témában valamilyen tanítás, előadás elhangzott volna. Pedig missziónk kezdetén az igehirdetés és az ének-zene úgy összetartoztak, mint a "tű és cérna" /Szabadi Gusztáv tv/. Ez alkalom az ebbéli lemaradásunkat nem töltötte be teljesen, hiszen a világ hatása erősen bedolgozta magát gyülekezeteink életébe. Kevés vagy minimális az ismeretünk a Baptista biblikus ének-zenével kapcsolatosan. A visszatekintésben megismerhettük azokat az irányelveket, melyek meghatározták az énekek anyagát illetve karvezetők és énekesek lelkiségét. Fontos szempont volt, hogy milyen zenei anyagból milyen szerzőktől válogatták a karénekes énekanyagát. Baptista közösségünk, evangélizáló közösség volt az akkori célkitűzések szerint. Míg így történtek a dolgok, addig volt növekedés a gyülekezetekben. Egy kis füzetet állítottunk össze a karénekesből, összesen 12 énekkel. Mindegyik elhangzott az estén. Gyülekezeteinkben régi hagyomány, hogy ének-zenei ünnepeket rendezünk. Szokás volt az évszakok megünneplése. Gazdag énekanyagunk van erre nézve is.  Természetesen minden alkalommal a vonatkozó igei tanítások hangzottak el. Ezt a gyakorlatot német testvéreinktől vették át elődeink még az 1800-as évek végén. Hasonló alkalmakat szükséges lenne a jövőben többször is rendeznünk. Fontos, hogy karvezetők és énekesek is szakmailag fejlődjenek. Követésre méltó, hogy az elődök célkitűzése valósuljon meg. Semmit ne engedjünk be gyülekezetünkbe, ami a Biblia igazságaival nem igazolható /dr. Udvarnoki Béla/ Az énekkar  szép létszámmal jelen volt, a régebbi tagok kiegészítésével. Meglepően jó hangzása volt a kórusnak. Hála legyen az Úrnak, hogy adta ezt az alkalmat. Legyen pozitív hatása a jövőre nézve. Fontos lenne több missziós alkalmat rendezni az énekkar szolgálatával városunkban.

                               Soli  Deo  Glória

                              Egyedül  Istené a dicsőség.

 

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044