Két hét alatt három testvérünktől kellett búcsút vennünk.

Kánai János testvérünk 1947 óta volt gyülekezetünk tagja. A gyülekezet számos szolgálatában vett részt, míg testi ereje engedte. 2003. évben a Kiskőrösi Szeretetházba költözött feleségével, ahol haláláig élt és szolgálta az Urat.

2015.február 21.-én 86 éves korában búcsúztunk tőle, Kiskőrösön az evangélikus temetőben.

Csikós Mihályné testvérnő 1977-ben költözött Ócsára családjával és beépülve gyülekezetünkbe végeztek szolgálatot. Utolsó napjait leszámítva jó egészségnek örvendezhetett és haláláig kitartó maradt az imádság szolgálatában. Az élettel betelve 91 évesen érte a hazahívó szó. 2015. február 28.-án vett búcsút tőle az ócsai temetőben a gyülekezettel együtt, 6 gyermeke, 24 unokája és 33 dédunokája.

Prandóczky Istvánné testvérnő 1948.-ban tért meg és bemerítés által gyülekezetünk aktív tagja lett.

Részt vett ének és zenei szolgálatokban egyaránt. Halála előtt betegsége miatt éveken keresztül nem látogathatta a gyülekezetet, de családjában várt rá egy kiemelt szolgálat unokája gondozásában. Emellett sokat imádkozott családjáért, gyülekezetért egyaránt. 2015.március 5.-én 85 évesen vettünk búcsút tőle az ócsai temetőben.

Mindhárom testvérünk gyászistentiszteletén Horváth Zsolt lelkipásztor testvér hirdette a vigasztalás igéit a gyászolók számára.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044