Zenei élmény és jótett.

Zenei élmény és jótett.

In Medias Brass öttagú rézfúvós zenekar adott jótékonysági koncertet az ócsai Hajnalcsillag Baptista Óvoda javára, április 12. én az Ócsai Műemlék Református Templomban.

Zenét szerető emberek gyűltek egybe és élték át, hogy közös zenehallgatás által az emberi lélek és szellem egyaránt épül és közben a test megpihen. A rézfúvós művészek egyaránt játszottak egyházi és barokk komolyzenét, de előadtak ma élő zeneszerzőtől is művet.

 Horváth Zsolt baptista lelkipásztor megnyitó szavaiban köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a művészeket. Ez után Pánczél Károly országgyűlési képviselő úr mondta el szavait, melyben méltatta azt a célt mely a baptista óvoda megnyitását elindította gyülekezetünkben.

Az első zenei rész után Horváth Zsolt lelkipásztor „a bölcs tanítás az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére".Péld.13,14 igevers alapján indokolta fontosságát, hogy már kicsiny gyermekkorban kell megkezdeni a felkészítést az élet további szakaszaira, hogy igazi életet megnyerve elkerülhessék a lelki halált. „Ezt kívánjuk szem előtt tartani óvodánk működésénél" mondta.
A második zenei szakasz után ráadással is megörvendeztette közönségét a zenekar.
A koncert végén zárszót, Nt. Hantos Péter református lelkipásztor igeolvasása és imádsága adott.
Köszönjük szeretettel mindazoknak, akik adományaikkal támogatták induló óvodánkat.
Külön köszönetet mondunk az Ócsai Református Egyházközségnek, hogy méltó helyet biztosítottak a jótékonysági koncertnek, műemlék templomukban.
Egyedül Istené a dicsőség!

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044