Énekkar

Énekkar

Az Ócsai Baptista Gyülekezet énekkarát 1897-ben alapították. Az énekkar jelenlegi karnagyai: Denkéné Vígh Melinda és Fazakas Gyula. 
Az énekkar énekelni szerető emberek csoportja, ahol az éneklés szeretete nemzedékről nemzedékre száll. Így a régebbi tagok együtt énekelnek a fiatalabbakkal. 
Az énekkarnak jelenleg 35 tagja van. Legfontosabb szolgálatunk, hogy a vasárnap délelőtti, délutáni istentiszteleteken éneklünk. Énekeink szövegeivel, dallamával szeretnénk az aktuális igei üzenetet megerősíteni: hálát adni Istennek, vagy éppen bűnbánatra, megtérésre, szolgálatra hívni a hallgatóságot. 
A vasárnapi szolgálatokra a hetente megtartott pénteki énekórákon készülünk fel. Amellett, hogy különböző kórusműveket igyekszünk a lehető legjobban megtanulni, és tehetségünk legjavát nyújtva előadni, leghangsúlyosabb, hogy lélekben is átérezzük, őszintén fontosnak tartsuk azt, amiről az énekek szövegei beszélnek: az élő Isten szabadításáról! 
Szívesen vállaljuk, ha az imaház falain kívül is lehetőségünk nyílik a szolgálatra. 
Rendszeresen éneklünk Ócsa város ünnepélyein, rendezvényein, más keresztyén 
felekezetek templomaiban, kórusaival, vagy az országban lévő és határon túli magyar baptista gyülekezetekben. 
Az énekkar célját egy mondatban így fogalmazhatnánk meg: 
Az élő Isten szabadításáról szóló örömhír továbbadása!