Hajnalcsillag Baptista Óvoda

Hajnalcsillag Baptista Óvoda

Az Ócsai Baptista Gyülekezet mindig fontosnak tartotta a keresztyén hitben való nevelés - tanítás feladatát.

Elődeink az 1905/1906 tanévben baptista népiskolát működtettek. Ez volt Ócsán az első kezdeményezés, mely sajnos nem volt hosszú életű. Gyülekezetünk feladatának tartja ilyen tekintetben továbbra is társadalmi szerepét és a missziót ma is. Azóta keressük a lehetőséget, hogy valamilyen formában bekapcsolódhassunk a város javát is munkáló nevelés, oktatás feladatkörbe. Ilyen az iskolai és középiskolai hitoktatás melyet itt Ócsán is végezhetünk.

Az 1990-es évektől erősödött fel az a célkitűzés, hogy keresztyén óvodát alapítsunk és működtessünk városunkban. Az ezredforduló után ez a gondolat elhatározássá vált és a misszió egy új lehetőségét hozta el. Közösségünk a tettek mezejére lépett és 2013. év végén döntést hozott arról, hogy megalapítja a Hajnalcsillag Baptista Óvodát. Egy erre alkalmasan kialakítható épület állt a rendelkezésünkre, melynek szükséges munkálatai 2014. év elején megkezdődtek. Ezen túl kezdetét vette az engedélyezések sorának megindítása. Előzetes tervek szerint két csoport beindítását terveztük. A felmérések és a beiratkozás alapján örömmel láttuk, hogy szükség lesz a harmadik csoport beindítására is. Ez eltért az eredeti terveinktől, de minden áldozatával együtt vállaltuk. Több hatóság és magánszemély részéről érkezett olyan vélemény, hogy ennyi idő alatt lehetetlen óvodát létrehozni és beindítani. Istenünké a dicsőség, hogy lehet, hit által és mind azt odatéve, ami a mi dolgunk, mert Isten munkálkodik és az Ő ügyét győzelemre akarja vinni. 2014. augusztus közepén kaptuk meg az üzemeléshez szükséges utolsó hatósági engedélyt, mely újabb bizonyítéka az Úr munkájának életünkben. Az óvoda dolgozóinak nagy része gyülekezetünk tagjai, és mindannyian hívő keresztyének.

Nagy örömünkre 2014. augusztus 30-án, szombaton tartottuk az ünnepélyes megnyitót. A Himnusz eléneklése után Horváth Zsolt lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és röviden összefoglalta azt a missziós célt, mely elindította a kezdeményezést. Ezután Pánczél Károly úr országgyűlési képviselő és Szabó István úr Pest Megye Közgyűlés alelnöke mondták el köszöntő szavaikat. Gyülekezetünk vasárnapi iskolai csoportjának éneke következett, melyet Szenczy Sándor Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Papp János Magyarországi Baptista Egyház elnökének köszöntő szavai követtek. Áldáskérő imádságot mondtak Balog Eszter evangélikus, Nt. Hantos Péter református, Ország Tibor római katolikus és Horváth Zsolt baptista lelkészek. Az ünnepi szalag átvágása után minden részt vevőnek volt lehetősége végigjárni a csoportszobákat, a kiegészítő helységeket és az udvart, mely 2014. szeptember 1-én hetvenöt kisgyermekkel indult útjára.

2014. augusztus 31-én, vasárnap délelőtti istentiszteleten kézrátételes áldáskérő imádsággal rendeltük ki a szolgálatra óvodánk dolgozóit. Délután tartottuk imaházunkban az első óvodai tanévnyitót.
Isten iránti hálával köszönjük meg mindazoknak, akik valamilyen formában támogatásukkal hozzájárultak óvodánk létrejöttéhez. Külön megköszönjük a Baptista Szeretetszolgálat illetékes munkatársainak a hatékony, szakszerű munkájukat.

 

Fenntartói értékelés (PDF)

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044