A megigazítás és az istenfiúság

Hisszük, hogy a megigazulás Isten kegyelmes cselekvése, amellyel az Úr Jézus Krisztusban hívő, újjászületett bűnösnek fölmentést ad a bűnösség vádja és a bűnért járó ítélet alól, és igaznak nyilvánítja. A megigazításban nem saját, igazságos cselekedeteink, hanem egyedül Jézus Krisztus áldozata és igazsága alapján, hit által részesülünk. A megigazítás gyümölcse az Istennel való közösség és békesség.

Hisszük, hogy Isten a Jézus Krisztusba vetett hit által nemcsak megigazítja, hanem gyermekévé is fogadja az újjászületett embert. Elküldi szívébe a fiúság Lelkét, aki által úgy járulhat Istenhez, mint Atyjához. Megajándékozza az istenfiúi szabadsággal és kiváltságokkal. Szükség szerint megfenyíti, de nem taszítja el soha magától, hanem fölkészíti arra, hogy Jézus Krisztus örököstársaként az Ő kibeszélhetetlen dicsőségének részese lehessen az örökkévalóságban.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044