Magyar evangéliumi gyülekezetek ökumenikus misszió napja gyülekezetünkben

Magyar evangéliumi gyülekezetek ökumenikus misszió napja gyülekezetünkben

2017. október 8. án vasárnap délelőtt gyülekezetünkben hirdetett igét Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor, a Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Missziói Tanácsának tagja.

1 Korintus 12,4-12 igék alapján tárta elénk Isten igéjét, szólva a jelenlévőkhöz. „Mi mindannyian, akik Isten közelében élünk megajándékozottak vagyunk. Értjük-e Isten szándékát, számunkra adott ajándékaival kapcsolatban? Le kell mondanunk saját céljainkról és megadni magunkat Istennek, hogy átengedjük az irányítást neki. Az Isten szerinti megajándékozottság egységet és lélek szerinti összetartozást eredményez. Fogadjuk el, amit Isten akar velünk, hogy használni tudjon munkájában.” Az igehirdetés után röviden bemutatta szolgálati helyén, Szóládon a református gyülekezettel együtt végzett misszió munkáját. Kiemelve gyülekezetük által üzemeltetett Magvető Református Óvodát. Majd Tóth Katalin baptista óvónő bizonyságtétele következett, aki az intézmény vezetője. Bizonyságtételében hallhattuk tapasztalatait, átéléseit Isten gondoskodásáról és áldásairól, az óvodába járó gyermekekkel és azok szüleivel kapcsolatban az elindulástól ez idáig. Az alkalom végén Horváth Zsolt helyi lelkipásztor foglalta össze a délelőtti üzenet lényegét. Záró imádságban adott hálát Istennek két testvér a gyülekezet nevében.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044