Gyülekezetünk szolgáló vendégei voltak szegedi testvéreink

2016. október 16.-án vasárnap délután fogadtuk a Szegedi Baptista Gyülekezet szolgáló csoportját Balogh Barnabás lelkipásztoruk vezetésével.

Az istentisztelet közös énekkel és Horváth Zsolt lelkipásztor imájával kezdődött. Ez után két bizonyságtételt hallgattunk meg. Egy testvérnő igés kártyákat készített a helyi gyülekezet jelenlévői számár, mely ajándék kiosztásra került. Balogh Barnabás lelkipásztor Márk 2, 1-12 igék alapján tolmácsolta Isten üzenetét. Az ismerős történetet kérdésekkel, megállapításokkal helyezte a hallgatók szívére. „Mi tesz bénává bennünket és tehetetlenné? Az embert a bűn teszi tehetetlenné, de önerőből nem tud szabadulni. Szükség van ma is beteghordozókra, akik a Megváltóhoz segítik a bénát, mint történetünkben. Jézus tehet lelkileg és testileg is egészségessé. Krisztus tudja mi a bénaságunk oka és egyedül az Ő megbocsájtása oldhatja fel. Az igehirdetést személyes bizonyságtételek, költeménymondások követték prózában, kiegészítve az énekkar énekeivel. Gyülekezeti találkozást szeretetvendégséggel, közös beszélgetéssel zártuk.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044

JoomBall - Cookies

© 2020 Ócsai Baptista Gyülekezet.